Mohács – Sátorhely
2009.08.29.

2009. augusztus 29-én megemlékezők gyűltek össze a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, a mohácsi csata 483.évfordulóján. Szakály Sándor történész ünnepi beszédében kifejtette, hogy a mohácsi vészként is emlegetett gyászos kimenetelű magyar-oszmán összecsapásban 26 000 fős seregünk megsemmisítő vereséget szenvedett. Tomori Pál csapatunk fővezére a rövid csatában számos egyházi és világi méltóság mellett életét vesztette. Az ütközet után menekülés közben országunk királya II.Lajos a megáradt Csele patakba fulladt - hangzott el az ünnepi beszédben. Ezt követően civil szervezetek és az ünneplők részéről virágok és koszoruk elhelyezésére került sor, majd a Magyar Honvédség Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálata szentmisét celebrált az elesettek lelki üdvéért, és a nemzeti emlékezet ébrentartásáért. A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszékét a megemlékezésen v. Kőrösi László területi törzskapitány, v. Decleva Ferenc mb.területi székkapitány, v. oroszi Marton György nemzetőr elnök-parancsnok képviselték. A zászlók sokasága között ott lengedezett és a megemlékezés méltóságát emelte a Dél-Dunántúli Törzsszék zászlaja is, v. Nyárfás Csaba törzsszéki v.hadnagy kezében.

Vissza