Koszorúzás az 1956-os elesettek emlékművénél Ottawában a Beechwood-i Nemzeti Katonai Temetőben
2009.11.01.

Ottawában 2009. november 1-én koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os szabadságharc elesettjeiről a beechwoodi Nemzeti Katonai Temetőben felállított Szabadságharcos Emlékműnél. A Wittner Mária által készített 56-os zászlót a Koleszár leányok tartották az ünnepély alatt. Polgár József megnyitóját követően vitéz Farkas László vitézi hadnagy mondott beszédet, aki október 28-án tért vissza Magyarországról. Beszédében beszámolt az ottani helyzetről és az alábbiakat mondta el:

Kedves Hölgyeim és Uraim!

53 évvel ezelőtt Magyarország egy szabad ország volt. 3 nappal később magyarok véreztek újra az utcákon. Ma azokról emlékezünk meg, akik az életükkel fizettek a szabadságért és a Magyar Hazáért. Akik nemcsak 1956-ban, hanem 1945-ben és 1848-ban estek el. Emlékezzünk

  • a 160 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án kivégzett aradi tizenháromról, a többi - Habsburgok által - kivégzettekről és a szabadságharcban elesettekről,
  • az 1945. október 6-án, a bolsevizmus által jogtalanul kivégzettekről és a második világháborúban elesettekről,
  • a kommunista árulók által hivatalosan beismert 229 fő 1956-os akasztottról, akiknek neve és képe a Terror Háza falán látható az Andrássy út 60-ban,
  • a névtelen kivégzettekről és utcán agyonlőttekről, akiknek a száma még ma is titok vagy ismeretlen.

Én pár napja tértem vissza Budapestről 2 hónapnyi tartózkodás után, ahol részt vettem az 56-os megemlékezéseken. Az egyik, amit nekünk nem szabad elhinni az a mostani neokommunista média és az SZDSZ-MSZP kabal által kiadott propaganda, ami azt proponálja, hogy az 1956-os forradalom csak egy kommunista párton belüli hatalomharc eredménye volt és az 1989-es Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltását eredményezte. Sajnos, 1956 vágyai a mai napig sem tudtak teljesülni az SZDSZ-MSZP kabál miatt.

 Ez egy hazugság, amit az óvatosan kiválogatott, neokommunista magyarázkodó úgynevezett történészek adtak elő az október 23-i díszgyűlésen az Országházban. Ezek a következők voltak: Katona Tamás történész, Kósa Ferenc, aki a „pufajkás” Horn Gyulát dicsérte, Ormos Mária úgynevezett történész, Rainer M. János, akinek finom bársonyszék jutott a mostani kormánytól és Romsics Ignác, aki beszédében Horthyt támadta és Kádárt dicsérte. Így próbálják a neokommunisták 1956-ot 1989-el összemosni, de nem mindenki hajol be a propagandájuknak.

 Sólyom Lászlónak, Magyarország köztársasági elnökének a Műszaki Egyetem udvarán kellett beszédét elmondani, mert az MSZP által kinevezett rektor nem engedte, hogy az aulában tartsák az ünnepséget. Sólyom a következőt mondta: „Nem szabad 1956-ot összemosni a harmadik Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltási napjával!”. Ezért a kijelentéséért le a kalappal Sólyom László előtt. Sajnos volt pofájuk a neobolsevik politikusoknak bejelenteni, hogy október 23-át a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltási napjává akarják átkeresztelni.

 Az SZDSZ-MSZP kabalnak vége van. Tavasszal választások lesznek. Egypár párt, mint pl. az SZDSZ el fog tűnni. Sajnos az MSZP nem. A mostani helyzetben a teljes szélsőbaloldali média támadása ellenére két párt emelkedik ki. Az egyik ilyen párt a FIDESZ, akinek a jelszava: „Építsünk nemzetet a Kárpát-medence magyarjainak és adjuk meg a teljes állampolgárságot mindannak, aki magyarnak vallja magát, akárhol él”. A másik párt a JOBBIK, akinek a jelszava hasonlít a FIDESZ-hez: „Magyarország a magyaroké”.

 Mind a két párt népszerű. A másik idea, ami rezonál nagyon a néppel, az a felelőségre vonása a szocialista tolvajoknak, akik hatalmas összegeket loptak/lopnak el és mentettek külföldre. Így került még egy angol szó, az „offshore” a köztudatba. Sajnos a szocialista tolvajok kedvenc offshore állama soha nem fogja kiengedni kapzsi kezéből a lopott pénzeket. Vannak itt is köztünk olyanok, akik ezen emlékmű továbbfejlesztését még az utolsó napon is meg akarták akadályozni. Ezek tudatosan vagy jóhiszeműen a mostani tolvaj állam propagandáját segítik.

 Mi, akik még élünk - akár harcoltunk 56-ban, akár nem - felelősek vagyunk azért, hogy az elesettek áldozatai nem voltak hiábavalók, és ami 1956-ban elkezdődött végre 2010-ben be lesz fejezve. Ezért kérek minden igaz magyart, akinek választójoga van, fontolja meg kire szavaz 2010-ben. Magyarország végre legyen a magyaroké és akik elhordták az ország vagyonát OFFSHORE, legyenek felelősségre vonva.

 Halott mártírjaink örökségét muszáj teljesítenünk. Emlékezzünk és emlékeztessünk az elesettjeinkre.

 

 

Vissza