Zászlószentelés – állománygyűlés Pécsett
2010.06.30.

2010. június 30-án Pécsett a református templomban vitézi zászlót szenteltek. Az orgona hangjára vonult be a zászló v. Kőhidi Tamással az élen, mögötte haladtak a Rend területi elöljárói. Az Úrasztala előtt v. Nyárfás Csaba törzsszéki vitézi hadnagy tett jelentést a Baranya megyei székkapitányi feladatok ellátásával megbízott v. Decleva Ferenc mb. törzsszéki vitézi hadnagynak az alkalomról és engedélyt kért a zászlóavatásra. A vitézi hitvallást követően orgonaszó kíséretével elénekelték a Himnuszt. Ezután tájékoztatta az érdekelteket az újabb zászlószentelés indokoltságáról. V. Szalay Lajos református lelkész és Bodogán László görögkatolikus parókus nemzetőr őrnagy urak áldották-szentelték fel a zászlót, amelyet v. Nyárfás Csaba háromszor meglengetett és kijelentette, hogy megőrzéséről gondoskodik. A Történelmi Vitézi Rend részéről Nyárfásné, a Nemzetőrség részéről özv. Kőrösiné, az 56-os Szövetség részéről Decleváné nemzetes asszonyok kötöttek fel zászlóanyaként szalagokat. V. Decleva Ferenc rövid ismertetőt tartott a zászló felszentelés előtti és utáni szerepéről, jelentőségéről. Ezután a Ciszterci Rend Nagy Lajos gimnázium Laudate kórusa énekelt. A Szózat után orgonaszó kíséretében vonultak ki a templomból a gyülekezeti házba, ahol a T.V.R. Baranyai alcsoportja megtartotta első félévi ünnepi állománygyűlését.

Vissza