Pajtás Ernő koronaőr parancsnokra emlékeztek Budapesten
2010.11.14.

 

A Magyar Koronaőrök Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend és Horthy Miklós Társaság emlékezett bankói Pajtás Ernő m.kir. ezredes, posztumusz vezérőrnagy halálának 60. évfordulója alkalmából december 5-én Budapesten.

Az utolsó koronaőr parancsnok 1944–45-ben vett részt a Szent Korona menekítésében. A háború viszontagságai után a németországi Grabenstadtban telepedett le és ott is hunyt el 1950. december 5-én. Hamvait hazahozatala után a Farkasréti Temetőben katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra. Pajtás Ernő minden magyar példaképe, hiszen nemzeti ereklyénk megmentésében résztvevők kiemelkedő alakja, aki hűen szolgálta és védte a Szent Koronát.

A díszőrség bevonulását követően elhangzott a Himnusz, majd megemlékező beszédet mondott vitéz Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke,aki kiemelte a Koronaőrség utolsó parancsnokának első világháborús frontszolgálatát, valamint azt is, hogy második világháborúban is szeretett volna a fronton szolgálni, de koronaőr parancsnoki beosztása ezt nem tette lehetővé. Beosztottait – kiváló diplomáciai érzékkel – a náci kivégzőosztagtól szabadította meg, a Szent Korona megmentésével pedig példa nélküli tettet hajtott végre. „A Koronaőrség megmaradt, él és létezik, ez minősíti életútját legjobban”.

Hende Csaba honvédelmi minisztert dr. Tóth Zoltán József, a minisztérium jogi és igazgatási helyettes államtitkára képviselte.

A síremlék megkoszorúzását követően a Szózattal zárult a megemlékezés.

 

Vissza