Szent István királynak állítottak szobrot Délvidéken
2011.08.14.

Felavatták a Délvidék harmadik köztéri Szent István szobrát Apatinban 2011. augusztus 14-én a nyugat-bácskai város alapításának ezredik évfordulója alkalmából. A szobrot a Történelmi Vitézi Rend tagja, az Európai Kőfaragó Mesteri diplomát szerzett gödöllői Varga Attila készítette el süttői mészkőből. Az Apatint megalapító Szent István király szobrának avatóbeszédét Gémesi György gödöllői polgármester mondta el.

Miodrag Bakity, Apatin alpolgármestere elmondta: a város, ahol ma tizennégy nemzetiség él együtt Szent Istvánnak köszönheti a létét, és azt is, hogy egykor templom épült a Duna-parton. A katolikus templom mellett  álló szobrot közösen leplezték le a nagyszámú ünneplő néző előtt. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, valamint Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke táviratban köszöntötte az ünneplőket. A szoboravatáson részt vett Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke, több tartományi tárca képviselője, az MNT képviselője, valamint a pártok és civil szervezetek képviselői. Gödöllőről egy egész autóbusznyi vendég érkezett, hogy együtt ünnepeljenek a helybeliekkel. A Történelmi Vitézi Rendet  Dr. Boros Botond és Kaiser Ferenc VRNT nemzetes urak képviselték. Az ünnepség végén a budapesti Vujicsics együttes adott hangversenyt.