Töll László alezredes előadása az Isaszegi Történelmi Napokon
2013.03.22

A Történelmi Vitézi Rend isaszegi alegysége által alapított, immár második éve szabadegyetem szerűen működő Tóth Árpád Nemzeti Társaskör meghívására az Isaszegi Történelmi Napok keretében a helyi Művelődési Otthon nagytermében „ A magyar katona vitézségének tisztelete „ címmel tartott előadást Dr. Töll László alezredes. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya vezetőjének érdekfeszítő, hadtörténész magyar főtiszthez méltó előadását vitéz Boros Bánk Levente politológus, HM főtanácsadó rendtársunk vezette be. Az előadó az oly sokáig szokásostól eltérően végre nem arról beszélt, hogy a magyar mindig a rossz oldalon, akár utolsó csatlósként is a vesztes oldalán állt, hanem - érezhetően szívből jövően és meggyőzően – arról, hogy a magyar katona függetlenül attól, hogy a hadiszerencse a győztes vagy a vesztes oldalára sodorta e, mindig becsülettel küzdött, vitézül harcolt. A különböző háborúkban elszenvedett súlyos véráldozatok és népességfogyás ellenére megmaradt és él a nemzet, ami önmagában egy sikertörténet. Mint ahogy az is, hogy a magyar kiemelkedő képességű katonákat, főtiszteket tudott adni a hadtörténelemnek. Az előadás egyik kiemelt témája volt hős katonaelődeink emlékének megőrzése és ennek kapcsán a hadisírgondozás fontossága. Az alezredes úr beszámolt az általa vezetett főosztály - akár hajdani ellenfelekkel is kiépített – jól működő nemzetközi kapcsolatairól, katonai kegyeleti tevékenységéről.

Dr.v. Bucsy László törzskapitány idevágó felszólalásában elmondta, hogy Rendünk – önerőből, rendtársaink áldozatkészségének köszönhetően - csak az utóbbi négy évben harminchét katonai emlékhelyet, emléktáblát, kopjafát állított, hadisírt újított fel, mentett meg. Ez a szám száz körülire tehető, ha azokat az emlékhelyeket is figyelembe vesszük ahol Rendünk más szervezetekkel együtt állított katonai emléket.

Az előadó egyetértett azzal, hogy katonai hagyományőrző, hadisírgondozó munkánk nagyon közel áll az általa vezetett főosztály munkájához és javasolta, hogy a jövőben a Történelmi Vitézi Rend a www. hadisír. hu honlapon számoljon be ilyen irányú tevékenységéről.

A rendkívül tartalmas, igen jó hangulatú és teltházas előadást – melynek hallgatóságát jórészt rendtársaink adták " A magyar katona vitézségének ezer éve" című könyvvel Dr. v. Bucsy László köszönte meg Töll alezredesnek. Ezt az 1933–ban kiadott kétkötetes munkát ajánlásában Kormányzó Urunk a magyar vitézség aranykönyvének nevezte.

Vissza