Hõsök napi vitézi megemlékezések
2014.05.25.

Május utolsó vasárnapján a vitézek számos helyen megemlékeztek a világháborúkban elesett magyar katonákról.

***

Bács-Kiskun megye vitézei emlékműveknél és temetőkben rendezett koszorúzásoknál képviselték Rendünket a megye városaiban, településein. A kép a megkoszorúzott kecskeméti hősi emlékmű előtt készült.

v. Tiszavölgyi István mb. székkapitány

 

***

A Hódmezővásárhelyen nyugvó hősi halottakra és a háborúk idején elesett vásárhelyi katonákra emlékeztek vasárnap délutáni kerékpártúrájukon a Történelmi Vitézi Rend tagjai. Kovács Ferenc és ifj. Elek András fejet hajtott a Kossuth téren, az első világháborús emlékmű, Pásztor János lovas szobra előtt, majd megemlékeztek a hősökről az Ótemplom és a Bethlen Gábor Református Gimnázium emléktábláinál, majd a Kincses temető hősi sírjainál gyújtottak gyertyát. Útban a Katolikus temető felé útba ejtették az Arany temetőt, ahol nemrég találták meg azt a tíz sírhelyet, ahol a második világháború során elesett katonák nyugszanak, majd a Katolikus temető nemrégiben felújított hősi parcellájánál gyújtották meg az emlékezés mécsesét.


forrás: promenad.hu

***

Érden a 2014. évi Hősök Napjára a város vezetése példamutatóan felújíttatta az ófalusi városrészben, a Hősök terén álló háborús emlékművet és egyben díszparkot alakítottak ki körülötte. Az eredetileg I. vh-s szobor talapzatán új márványtáblákon immár a II. vh. hőseinek neve is olvasható. Május 25-én az érdi zeneiskola növendékeinek fúvósszenekara, a Kábel Művek férfikara és Meiszter Éva színművész a ref. ill. a rk. lelkészek közreműködésével avatták fel, áldották meg és szentelték újra az emlékművet. Az érdi és százhalombattai vitézek koszorúval tisztelegtek hős elődök emlékének.

fotó: Hudák Marianna

***

Szegeden május 25-én a Hősök Kapujánál helyezte el az emlékezés koszorúját a szegedi csoport képviseletében v. Gimesi István székkapitány, v. Kürti János és v. Tóth István.

Szintén a Hősök Napján a Belvárosi temetőben katonai tiszteletadással temették újra a Jászapátiban jelöletlen sírból exhumált Dombay (Diendorfer) Miksa Ágoston ezredest, a 46-os gyalogezred egykori zászlóaljparancsnokát, I. világháborús hőst. A szegedi vitézi csoportból v. Gimesi István székkapitány és v. Tóth Péter helyeztek el koszorút a sírhelyre.

Dombay Miksa ezredes újratemetése Szegeden

fotó és szöveg : v. Hárs László

***

A Komárom-Esztergom megyei Tarján és Tardos településeken 4 négy évvel ezelőtt kezdeményezésemre, a katolikus plébánia támogatásával, nagy részvétellel újból megtiszteljük Hőseinket. Idén Szabó Zoltán rk. plébános imája után dr. v. Ravasz István hadtörténész elevenítette fel a múlt történéseit, az emléknap fontosságát és létrejöttét. A helyi kórus német és magyar dallal tisztelgett. Román Géza, a tatai katonazenekar karnagya tarjáni zenekarával méltó módon játszotta a Himnuszt, koszorúzási kísérőt és a Szózatot. Koszorút elhelyezett a Honvédelmi Minisztérium képviseletében dr. v. Ravasz István alezredes, az egyházközség képviseletében Szabó Zoltán plébános és a rendünk nevében tarjáni rendtársammal, nemzetes Horváth Zoltánnal tiszteltük meg Hőseinket. A plébánián agapéval vártuk az önzetlen fellépőket és az együtt emlékezőket. Innen a plébános úrral és a hadtörténész úrral Tardosra mentünk, ahol a szentmise után délben kezdődött a megemlékezés. A helyi régi, folyamatos szokás szerint a templom előtti második világháborús és 1956-os emlékműnél volt a megemlékezés és a koszorúzás. A HM, a tardosi önkormányzat, az egyházközség és természetesen a Vitézi Rendünk is fontosnak érezte a megemlékezés koszorújának elhelyezését. A templom falán elhelyezett nagy háborús emléktábla koszorúzása után a helyi szokást követve a temetőben megtiszteltük a magyar, német és szovjet katonasírokat is. A megható rendezvény itt is szeretetvendégséggel zárult a helyi plébánia udvarán, a gyönyörű nemzetiségi ruhába öltözött hölgyek koszorújában. Dicsőség a Hősöknek!

Szantner Gábor VRNT mb. vitézi hadnagy