Ünnepség a Szent Korona megmentésének 70-ik évfordulóján 2015. július 4-én
Mattsee (Salzburg tartomány) Ausztria
2015.07.22

A magyar Szent Koronát nyugatra menekítő koronaőrök 1945. május 5-én a Salzburgtól 20 kilométerre lévő Mattsee közelében rejtették földbe a koronát, a jogart és az országalmát. Nemzeti ereklyénket az európai háború befejezése után több mint két hónappal, július 24-én ásták ki, az amerikai 7. hadsereg katonáinak a jelenlétében. A szennyeződéstől Augsburgban tisztították meg, majd a frankfurti nemzeti bank trezorjába zárták. 33 évvel később került vissza Magyarországra – addig az Egyesült Államokban kapott menedékjogot, Fort Knoxban őrizték. Az emigráns magyarok 1983-ban emlékművet emeltek Mattsee-ben ott, ahol annak idején elásták a koronát. Az emlékművet a Történelmi Vitézi Rend 2010-ben megújította, és két erdélyi kopjafával díszítve áthelyeztette a közeli dombról Mattsee város legszebb tóparti sétányára. Ereklyénk megmentésének 70-ik évfordulóját július 4-én ünnepelték a vitézek és a hagyományőrző koronaőrök a helyszínen.

A mattsee-i templomban szentmisén vettek részt a magyar vendégek és a mattsee-i polgárok a Korona másolatának jelenlétében. A mise előtt koszorút helyeztek el a Szent Jobbot 1945-ben a plébánián elrejtő mattsee-i lelkész, néhai Anton Strasser plébános sírján. A tóparti Szent Korona emlékműnél ünnepi beszédet mondtak és koszorúztak: vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Woth Imre koronaőr pk., Aradszki András államtitkár, a Magyar Tengerészek Egyesülete, és több más hagyományőrző szervezet. Az ünnepség hivatalos része a Szózat eléneklésével, és a mattsee-i hagyományőrző lövészegyletet díszsortüzével zárult.

Bajtársi ebédre a városi parkban került sor, ahol a vitézek és a koronaőrök kiváló magyar gulyással és borral látták vendégül a városi elöljárókat, a mattsee-i lövészeket, és a magyar hagyományok iránt érdeklődő helyi polgárokat.

 

Vissza