Elhunyt vitéz Horváth László tb. törzskapitány
2016.01.18

 

Vitéz Horváth László, a Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli törzskapitánya, a Vitézi szék tagja, az 1956-os Nemzetőrség ezredese 2016. január 16-án, életének 85-ik évében tért meg megváltó Urához. 1931. április 7-én született a Veszprém megyei Mihályházán, református lelkészi családban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizik 1950-ben. Az ott szerzett műveltség és hazafias szellemiség egész életét, sorsát meghatározza. Itt sajátítja el a kardvívást is, amely sportban eredményesen versenyzik. 1950-ben a dunántúli középiskolák egyéni kardvívó bajnoka.

Édesapja hivatása miatt nem tanulhat tovább, így hároméves katonai szolgálata után a pápai kórház gazdasági hivatalában helyezkedik el. 1956. októberében feleségével együtt lelkesen bekapcsolódnak a teendőkbe. A dolgozók gyűlésén beválasztják a kórház Forradalmi Bizottságának elnökségébe. Pápán megalakítják a nemzetőrséget, amelynek tagjaként éjszakánként őrséget áll, és vigyázza a közrendet, mivel a rendőrség nem működik. A szabadságharc leverését követően őt is, feleségét is elbocsátják. TSZ könyvelő, majd kocsikísérő a Pápai Húsiparnál, később ugyanott segédmunkás, végül már segédmunkásként sem alkalmazzák ellenforradalmár és nemzetőr múltja miatt, így kénytelen elköltözni a megyéből, és a Pest megyei Százhalombattán kezdenek új életet három kisgyermekükkel együtt.

A Dunai Kőolajipari Vállalatnál lesz műszaki előadó, ahol 1990-ik évi nyugdíjazásáig dolgozik. Itt szerzi meg munka mellett az építőipari technikusi végzettséget, és elvégzi a Móricz Zsigmond újságíróiskolát.

Öt alkalommal nyer első helyezést az országos novellapályázaton. Második-harmadik helyezést többször is. Cikkei, írásai országos napilapokban, az Új Magyarországban, a Magyar Hírlapban jelennek meg.

1988. novemberében részt vesz a Magyar Demokrata Fórum százhalombattai szervezetének megalakításában, ahol megválasztják elnökségi tagnak, majd 2000. májustól 2003. októberig a szervezet elnöke.

 

Édesapja, vitéz Horváth Lajos ref. lelkész, m.kir. táb. lelkész főhadnagy (1899-1972) várományosaként 1996-ban, a Debreceni Nagytemplomban avatják a Vitézi Rendbe. Vitézi hadnagyként, majd székkapitányként vesz részt a Rend újjászervezésében, majd 2000-től törzskapitányként Pest és Nógrád megyék vezetését látja el. 75 évesen visszavonul az aktív szolgálattól, és tanácsadással támogatja a Vitézi Szék munkáját, lakóhelyén, Százhalombattán pedig kitartóan szervezi a megemlékezéseket a nemzeti ünnepeken. Munkáját a Vitézi Szék a VR érdemkeresztjeivel (bronz, ezüst, arany), és a VR nemzetvédelmi keresztjeivel (ezüst, arany) ismeri el.

Életének és munkájának a felsoroltak csak rövid ismertetését adják. Áldott legyen a Mindenható, hogy megajándékozta őt hűséges kitartással, s hogy egész életében nemzetének szolgálatára próbált lenni.

Búcsúztatása 2016. január 28-án volt a százhalombattai köztemetőben. Utolsó útján elkísérték a Vitézi Szék tagjai, székkapitányai, hadnagyai, és közeli rendtársai.

 

Vissza