Megemlékezés Mányban a doni harcok és a budai kitörés hősi halottairól
2016.02.29.

A Fejér megyei Mány községben tartotta hagyományos központi megemlékezését a Történelmi Vitézi Rend 2016. február 6-án, vitéz Szabó Zoltán polgármester szervezésében. A művelődési házban gyülekeztek a megemlékezők, majd zászlókkal, menetoszlopban vonultak be a református templomba. Igét hirdetett Hegedüs Béla ref. esperes, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület főjegyzője. Ünnepi beszédet mondott Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz).

Ezt követően a község hősi emlékművén helyezték el a megemlékezés koszorúit, ahol a Szent László Honvéd Hagyományőrző Egység és a Vitézi Rend tagjai együtt álltak díszőrséget vitéz Kardos László ny. alezr, vitézi székkapitány vezetésével. A zászlók elvonulása után gépkocsikkal utaztak a község határában lévő Kitörés emlékkövéhez, ahol a koszorúzás előtt beszédet mondott Horváth Lajos alezr. a HM főtanácsosa. Az egyházi áldások után a résztvevők elénekelték a Szózatot.

Mindezek után a művelődési házban bajtársi ebédre látták vendégül a nagyszámú résztvevőt a mányi vitézek.

fotó: Koczkás Erzsébet

Vissza