Vitézi eskütétel Törökbecsén
2019.09.18.

Történelmi esemény zajlott 2019. szeptember 7-én a délvidéki Törökbecsén. Rendünk 99 éves fennállása során ez volt az első eskütételi ünnepség a déli végeken.

A Dél-Alföld Törzsszék idén avatandó tagjai közül két fő Békés megyei, két fő temesvári, hét fő törökbecsei és egy fő muzslai személy tett esküt, melyre a helyi Szent István Király Plébániatemplomban került sor.

A regisztrációt az eskülapok aláírása követte, majd a megjelent rendtársak, az eskütevők családtagjai és vendégei elfoglalták helyüket a templomban. A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország hangjaira a Békés megyei és a szegedi hadnagyság zászlói nyitották meg a bevonulók sorát, utánuk az Oroszlánszív Lovagrend hagyományőrzői vitték zászlóikat, majd dr. vitéz Domonkos István, a Dél-Alföld Törzsszék törzskapitánya, ezt követően Mogyorós Attila VRNT, Csongrád megye hadnagya, vitéz Link Lajos délvidéki alhadnagy és az Üllőről érkezett vitéz Zentai István haladt, őket követték az eskütevők két sorban. A zászlóvivők az oltár két oldalán sorakoztak fel, mikor az ünnepség levezetője, vitéz Gimesi István Miklós székkapitány engedélyt kért az ünnepség megkezdésére. A tisztségviselők és az eskütevők elfoglalták a számukra kijelölt helyeket, majd felcsendült a Himnusz.

A törökbecsei Link család harmadik generációját képviselő legifjabb Link Lajos Majthényi Flóra Mi a haza? című versét olvasta fel, Rendünk Hitvallását mondtuk el, majd a székkapitányi köszöntő szavai hangzottak el, bemutatva az eskütevőket. Ezt követően vitéz Zentai István Reményik Sándor Miért hallgatott el Végvári? című versét szavalta el. Az eskütevő Micsik Béla népművész tekerőlanton adta elő énekkísérettel ősi magyar himnuszunkat, a Boldogasszony Anyánk kezdetű éneket. A rövid műsort az eskütétel követte, melyet dr. vitéz Domonkos István törzskapitány vezetett le, aki ezután ünnepi beszédet mondott. Halmai János segédlelkész az eskütevőket szellemi útravalóval látta el, megáldván őket és a koszorúkat. A törzskapitány ezt követően átadta az eskülapokat és gratulált a szeptember 21-én Budapesten avatáshoz járulóknak. Vitéz Link Lajos, Délvidék alhadnagya buzdító beszédet mondott, remélvén, hogy jövőre is tarthatnak eskütételi ünnepséget a Bánátban. Az esküt tettek nevében Korenchy László, a Vajdasági Helytörténészi Egyesület elnöke, a Vajdasági Pedagógus Szövetség alelnöke mondott köszöntőt. A 2018-ban avatott Szabó László VRNT a törökbecsei római katolikus egyházközösség nevében üdvözölte a jelenlévőket. Az ünnepséget a Szózat zárta. A magas színvonalú zenei kíséretet biztosító Varga János kántornak ezúton is köszönjük közreműködését.

A templomkertben közös fényképek készültek, melyet a Link család vendégszeretetét élvezve, bajtársi ebéd követett.

Végigjártuk a temetőt, megkoszorúzva Délvidék egyetlen fennmaradt Patrona Hungariae-szobrát, majd Rohonczy Lipót 48-as nemzetőr ezredes sírjánál róttuk le kegyeletünket. A templomkertben fejet hajtottunk a törökbecsei illetőségű aradi mártír, gróf Leningen-Westerburg Károly honvéd vezérőrnagy szobra előtt és az elpusztított törökbecsei turul-obeliszk megtalált-megőrzött köveit tekintettük meg. Természetesen nem maradhatott el az aracsi Árpád-kori pusztatemplom fenséges romjainak felkeresése sem.

Köszönjük a szervezőknek, különös tekintettel a Link családnak a tartalmas, felemelő, szép napot. Bizakodunk abban, hogy jövő évben lesz folytatása a megkezdett délvidéki szervezetépítésnek.

vitéz Gimesi István Miklós
Csongrád megye vitézi székkapitánya

 

Vissza