Megemlékezés Mányban a doni harcok és a budai kitörés halottairól
2020.02.19

A Fejér megyei Mány községben tartotta hagyományos központi megemlékezését a 2. világháború áldozatairól a Történelmi Vitézi Rend 2020. február 15-én. A gyülekezőt követően a résztvevők a római katolikus templomban fogadták a rendi zászlókat. V. Ugron Zoltán polgármester köszöntője után Szebenyi István doni emlékbeszéde, alkalomhoz illő szavalatok és Kelényi József plébános igehirdetése következett. A templomból kijövők a szolnoki Szent László és a budafoki 22. honvéd gyalogezred hagyományőrző csoportjainak, illetve a Történelmi Vitézi Rend díszegysége felvezetésével, a vitézi zászlókat kísérve, menetoszlopban vonultak a község turulos hősi emlékművéhez a megemlékezés koszorúinak elhelyezésére. A Szózat közös eléneklése és a zászlók elvonulása után gépkocsikkal utaztak a község határában lévő Kitörés Emlékkövéhez, ahol Ipi Zoltán VRNT mondott beszédet a 75 éve történt budavári kitörés áldozataira emlékezve. Koszorúzás és egyházi áldások után a Boldogasszony anyánk eléneklésével zárták a rendezvényt, amelyet idén is a Gyermelyi Dalárda énekszolgálata kísért. A helyszínen felállított emlékharangot adományozó Melschmidt család egyik tagja kongatással tisztelgett az elesett katonákra. Mindezek után az általános iskola tornatermében látták vendégül a nagyszámú résztvevőt a mányiak.

Fotó: Koczkás Erzsébet

Vissza