Elhunyt Molnár V. József néprajz és néplélektan-kutató, grafikus, szabadságharcos
2022.03.14.
„Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12.3)
A Történelmi Vitézi rend a feltámadás reményében tudatja, hogy életének 92. évében elhunyt Molnár V. József, a Rend tagja, „néplélektan-kutató”, néprajzkutató, grafikusművész, 1956-os szabadságharcos. Molnár V. József példátlan életutat járt be. Néprajzkutatóként számos szaktekintéllyel együtt folytatott hagyományőrző tevékenységet, több tucat könyvet írt néprajz és néplélektan témakörben.
Molnár V. József a Somogy megyei Marcaliban született kispolgári családba. Édesapja, Molnár József, egy fakitermelő cégnél volt munkavezető. 1944-ben az oroszok elhurcolták málenkij robotra, ahonnan sosem tért vissza. Ezt követően a család az édesanyával és a gyermekekkel a nagyszülőkhöz költözött a Vas megyei Pankaszra. Itt ismerkedett meg a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával.
1956 őszén újságíró szakos egyetemi hallgatóként részt vett a budapesti harcokban. Október 22-én este még – mit sem sejtve a másnapi eseményekről – az ELTE színháztermében megalakították a Március 15-e Kört, aminek – diák létére, két egyetemi tanár mellé – beválasztottak a vezetőségébe. Tudták, hogy a Műegyetemen is összejöttek a diákok, és ők 16 pontban már a követeléseiket is megfogalmazták, így fölvettük velük a kapcsolatot még aznap éjszaka, és másnapra szolidaritási gyűlést hirdettek a lengyel szabadság támogatására a Bem térre. A Rádió ostromában már nem vett rész, ugyanis az egyetem másnap megjelenő lapjának, az Egyetemi Ifjúságnak meg akarta írni az addigi eseményeket, amit elkészítve azonban egy környékbeli razzia hallatára megevett. Közben a Március 15-e Kör a műegyetemiekkel egyesülve Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággá alakult, amelynek szintén az egyik vezetője lett.
A szabadságharc leverése után elszegődött az illegálisan működő Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által kiadott Október huszonharmadika című laphoz, ahol író-szerkesztő és terjesztő is volt. Ezért 1957. január 23-án elfogták és később 3 év börtönre ítélték, amelyből 1 évet magánzárkában töltött. Az itteni idő alatt eszmélt rá, hogy a természetes műveltségben egy-egy rajz a valóságnak összetett rétegeit idézi meg, annak gyakorlatát itt fedezte fel. A kép mágiájával is ekkor ismerkedett meg: a kép e szerint nem dísz, nem azért van, hogy az ember környezetét elviselhetőbbé vagy kellemessé, esztétikussá tegye. Szabadulása után nyomdászként helyezkedett el az egyetem tanszékének titkárnője segítségével. Itt belekerülhetett a művészeti életbe. Avantgárd festőként kiállításai is voltak, miközben a néprajzot is művelhette. Csáji Attila festő, a progresszív avantgárd csoport egyik vezéralakjának barátjaként megismerkedett Pauer Gyulával, Papp Oszkárral és Csutoros Sándor szobrászművésszel. 1970-ben nyílt élete első önálló kiállítása a József Attila Művelődési központban. Az első igazán jelentős avantgárd kiállítása az R-Klubban volt.
Hintalan László néprajzossal 1989-ben megalapították az Örökség Népfőiskolát, majd 1996-ban a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemet. A tanítással párhuzamosan, 1999-ben végzett a Miskolci Bölcsész Egyesületnél. 86. életévén túl is sok előadást tartott az ősképeknek a saját elképzelése szerinti világáról. Életében nagy fordulót jelentett, mikor alaposabban megismerkedett az őskori ember barlangi művészetével. Ekkor kezdte kidolgozni ősképekről szóló elméleteit. Ezt a formavilágot és a lényegét adó tartalmat nevezte el „szerves műveltségnek” vagy „természetes műveltségnek”.
Az Ég és föld ölelésében, A Nap arca és az Újraszülető világ c. könyveiben gyerekrajzokat elemez. A Kalendárium c. könyvéből megismerhetők az adott napnak az évszakhoz, a paraszti élethez vagy éppen a valláshoz köthető hagyományai. A könyv a naptári évet kétszeresen osztja fel: az állatövi jegyek és a naptári hónapok szerint is. Ezzel megismerhetővé válik a hagyományos népi kultúrában élő ember életének és az évszakok körforgásának kapcsolata, vagyis hogy a klasszikus paraszti világban az ember szinte együtt lélegzett a természettel, az évszakok változásával, azaz a Nappal, annak útjával, „forgásával. Pap Gábor ösztönzésére dolgozta ki elméleteit, melyet a Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere című munkájában adott közre.
Alapító tagja volt az Örökség Népfőiskolának, majd a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemnek. Előadásaival bejárta a Kárpát-medencét, beszélt az istenhitről, a magyar hagyományokról és a bennük tovább élő szkíta-kereszténységről. 2009-ben a Történelmi Vitézi Rend tagja lett, 2012-ben Magyar Örökség Díjban részesült, 2016-ban pedig a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést és a XVI. kerület díszpolgára címet is átvehette. A Magyar Művészeti Akadémia 2018-ban Életműdíjban részesítette.
forrás: Wikipedia
Szerk. v. Vankó József