vitéz Háry László
Gyömöre, 1890.08.11. - Kistarcsa, 1953.02.13.

 

Gyalogos és repülő vezérőrnagy (a képen ezredes). A nagyváradi honvéd-hadapródiskolában végez.

Az első világháborúban a cs. és k. 11. tábori vadász zászlóalj pilótája. Vadászrepülőként legendás hírnévre tesz szert. Kitüntetik a Lipót Rend Lovagkeresztjével.

1922-ben századosként parancsnoka a rendszeres pilótaképzés megkezdésének Szegeden, amit a későbbiekben kiegészített az 1924-től Szombathelyen a vitéz Kenese Waldemár alezredes által irányított Repülőgépvezető Iskola.

1925. május 14-én Hille Alfréddel együtt Magyarországon először emelkedik tízezer méter rekordmagasságba oxigénpalackkal felszerelve.

1938. december és 1940. december között a légierők parancsnoka és a Légügyi Hivatal vezetője.

1946-ban "dicsérettel igazolt", ám ennek ellenére 1948-ban a kommunista hatóságok koholt vádak alapján letartóztatják és internálótáborban hal meg Kistarcsán.

Ma a Magyar Honvédségben repülő egység viseli a nevét.

 

 

 

 

A M. kir. Horthy Miklós Honvéd Repülő Akadémia megnyitásán a kormányzó társaságában. Kassa, 1939. november 6.


Vissza